Magyar Party Service Szövetség
A Magyar Party Service Szövetség célja, hogy Magyarországon a házon kívüli vendéglátás, party service szolgáltatások jó hírnevét, megbecsülését erősítse. Ennek érdekében szakmai, etikai kódexet dolgoz ki, a hatóságokkal közösen kialakítja a működés jogi kereteit.
A Szövetség tevékenységével kiemelkedő jelentőséget tulajdonít annak, hogy a tagjai által nyújtott szakmai szolgáltatások színvonalát emelje, továbbfejlessze és a megvalósított minőségi szolgáltatások nívóját fenntartsa.






 
Elegünk van az ételmérgezésekből

Évente több tízezer rendezvényen étkeznek vendégek a népszerű fesztiváloktól a céges karácsonyi partikig. A rendezvények vendéglátásának jelentős részét hozzáértő, a szabályokat betartó, elővigyázatos cégek bonyolítják, viszont évente több száz alkalommal hozzá nem értő, sokszor engedéllyel sem rendelkező vállalkozások is vendégül látnak alkalmanként több száz vendéget. És bizony évente számos alkalommal tömeges ételmérgezésekbe torkollanak ezek az események. Miért? Mert a házon kívüli vendéglátás önálló szakma, külön szakmai felkészültségez, eszközparkot, tudást és engedélyeket igényel. A Magyar Party Service Szövetség 11 tagja pedig tudja, hogy mit jelent ez és szeretné, ha ezt minden megrendelő és vendég is komolyan venné. Mert egészségről szól a kérdés. Válogassuk meg hát, hogy milyen cégre bízzuk a karácsonyi partik megszervezését és ki gondoskodik a vendéglátásról. Kérjük be a szükséges engedélyeket és referenciákat, legyünk óvatosak. A Party Service Szövetség szeretné, ha minden, ezen a piacon dolgozó vállalkozás magas színvonalú és biztonságos szolgáltatást nyújtana, hiszen csak decemberben a PS Szövetség tagjai közel 700 rendezvényt bonyolítanak le, ahol 120.000 vendéget szolgálnak ki, felhasználnak 30 tonna húst és 50.000 liter italt. Mindezt a lehető legnagyobb körültekintéssel, a szakmai előírások betartása mellett.

További információkat itt kérhet!

 

 

További publikációk:

Elegünk van az ételmérgezésekből

A Party Service Szövetség küzd az ételmérgezések ellen

Karácsonyi céges bulik: hódít a gagyi

Megbízható, ellenőrzött party service piacot

Nyitóoldal | Aktuális hírek | Tagok | Ajánlatkérés | A szövetségről | Sajtószoba
Események | Elérhetőségeink | Karrier
Magyar Party Service Szövetség (c) 2006 Minden jog fenntartva!

Online marketing weboldalkészítés: |MarketingÖtletek.hu|

 

A szövetség tagjai