 |
Mahart Passnave
A MAHART PassNave
Személyhajózási Kft. a legnagyobb és leghosszabb múlttal rendelkező
személyhajózási vállalkozás Magyarországon. A hazánkban több mint
100 éve létező vízi személyszállítás elsősorban a Dunára, mint
nemzetközi vízi útra, a Balatonra és a Tiszára összpontosul. Cégünk
1994. január 1-jén alakult, mint a MAHART Magyar Hajózási Rt.
100%-os tulajdonú társasága.
Az elmúlt évtized egyértelműen bizonyította, hogy bár
szolgáltatásaink a hajókhoz kötődnek, tevékenységünk mára már nem a
klasszikus értelemben vett hajózás, hanem az idegenforgalmi,
turisztikai piac európai szintű kiszolgálása a vízen. Több száz
közintézmény, vállalat és magánszemély tartozik megrendelőink,
ügyfeleink, partnereink körébe.
Célunk a hazai utazóközönség és a hazánkba látogató vendégek
igényeinek maximális kiszolgálása. Szolgáltatási palettánk folyami
személyszállításból, hajós rendezvények szervezéséből, a Belgrád
rakparton található Admirál Étterem és számos dunai és tiszai kikötő
üzemeltetéséből, valamint a MAHART Tours Utazási Iroda
tevékenységéből áll össze.
A 20 hajóból és 9 szárnyashajóból álló flottánk évente közel 1
millió utast illetve vendéget üdvözölhet a fedélzeten.
A Budapestről induló menetrend szerinti esztergomi, visegrádi,
szentendrei és százhalombattai kirándulóhajó járatokon, valamint az
Esztergomból a fővárosba közlekedő régióhajó járaton túlmenően,
hajóink fedélzetén szórakoztató programokkal egybekötött
kikapcsolódási lehetőségeket biztosítunk gyerekeknek és felnőtteknek
egyaránt. Így a nagy népszerűségnek örvendő Kölyökhajón, melyen
2006-ban 50 alkalommal örvendeztettük meg apró utasainkat a
klasszikus és új meséket tolmácsoló, budapesti és vidéki társulatok
színvonalas előadásaival, a Borhajón, ahol a borkedvelő közönség
neves borászok közreműködésével, ízletes borvacsora keretében
ismerkedhet meg híres magyar borainkkal és a vacsorával élőzenével
és táncolási lehetőséggel egybekötött Zenés-táncos esti sétahajó
fedélzetén. A hazánkba látogató vendégek körében nagy népszerűségnek
örvend a Duna Corso városnéző sétahajó, valamint a margitszigeti
átkelő járatunk.
Cégünk tevékenységének meghatározó üzeltága a szárnyashajókkal
végzett nemzetközi és belföldi dunakanyari menetrendi hajózás,
melyet a MAHART 1963-ban kezdett meg Bécs és Budapest között. A
2004-ben elindított belföldi szárnyashajós programjáratok rendkívüli
népszerűsége eredményezte, hogy 2006-ra társaságunk a Solti
Lovascentrumon kívül már Kalocsára a „paprika hazájába”, Mohácsra és
a komáromi Monostori Erődbe is indít szervezett programjáratokat,
melyeket a 2007-es esztendőben újabb vonzó programlehetőségekkel
egészítünk majd ki.
Az elmúlt tíz év dinamikusan fejlődő tevékenységei a hagyományos
hajókkal bonyolított charterhajózás és hajósrendezvény-szervezés.
Partnereink többek között gazdasági társaságok, idegenforgalmi cégek
és magánszemélyek. Az éves hajóbérlések száma megközelíti a 2000-et,
amely utakon több tízezer utast látunk vendégül a fedélzeten.
Utazási Irodánk a MAHART Tours a nemzetközi kompjegy-értékesítésben
vezető szerepet tölt be Magyarországon. Az üdülőutak területén több
napos folyami utakat kínálunk Európa nagy folyóira külföldi kabinos
üdülőhajókkal. Ezt egészítik ki az egész évben kínált nyaralások és
9-18 napos luxus tengeri utak mind a Földközi Tengerre, mind az
óceánokra.
Üdvözöljük a fedélzeten!
 |

|