 |
Karácsonyi céges
bulik: hódít a gagyi
Kimustrált
gyárépület, barlang, félkész építkezés csak néhány az extrém
helyszínek közül, amiket a cégek idei karácsonyi partijukhoz
választottak. A rendezvényszervezők szerint a helyzet azért nem
ilyen rózsás, a legtöbben az ötlettelen gagyira a vevők. Mfor.hu
körkép.
Csak legyen elég étel és ital
Tutira mennek a cégek, ha karácsonyi partik szervezéséről van szó. A
vállalatok legtöbbje nem meri bevállalni a szokatlan, hagyományostól
eltérő megoldásokat, inkább arra áldoz nem keveset, hogy a dolgozók
többsége bizonyosan jól érezze magát.
A Rippel-fivérek vagy a Golden Piramid akrobata show-ja a
szervezőknek már uncsi, de a népesebb vállalatoknál még mindig jól
elszórakoznak rajta a dolgozók. A megasztáros Rúzsa Magdi kiváltható
még a korábbi szériából ismert Tóth Verával, ha előbbinek már betelt
volna a naptára, sőt olyan megrendelő is akad, aki Fenyő Miki nélkül
nem rendez karácsonyt.
"Legyen elég étel-ital és kész" - adott sommás véleményt Jónás
György, a Magyar Party Service Szövetség alelnöke az idei partik
felhozataláról. Véleménye szerint a szakmabeliek közül többen is úgy
látják, kevés a minőségi buli, jóval inkább jellemző az
igénytelenség a rendezvényszervezés háza táján. Mindez főként a
gomba módra szaporodó eseményszervező vállalatoknak köszönhető, az
árak például már évek óta stagnálnak, a népes kínálat miatt. "Több
ezer eseményből három ha akad, amelyik valóban extrém" - tette hozzá
a szakértő.
Ötletben nincs hiány
Pedig a rendezvényszervezőknek nem kell a szomszédba menniük, ha
kreativitásról van szó, ennek ellenére sok ötletük a fiókban végzi.
Például nem nyerte el a megrendelő tetszését az a koncepció,
amelyben a vállalat egyik szolgáltatására utalva a XXI. századi
technológiát ötvözte volna a szervező a retró hangulatával.
A megoldáshoz a Vissza a jövőbe című filmet vették alapul, ennek
mintájára tették volna átjárhatóvá a múltat és a jövőt, a
szentendrei Művészetmalom régi és új épületeiben (a helyszínt a
megrendelő választotta). "Már az invitáláskor is játszottunk volna
az idővel, a jövőből Doki emailben, míg a múltból Marty szülei
megsárgult papíron adták volna fel a meghívót" - mesélte Szabó Tibor
László, a Ragazzart Kft. munkatársa. A koncepció elvérzett, egy
másik ugyancsak retróra hajazó ötlet vitte el a prímet.
Tombol a retro
A néhány éve divatos retro hullám a rendezvényeket is utolérte, s
még tart is a nagy őrület. A bevállalósabb cégek közt akad olyan
dohánygyár, amelyiknél a kultfilmként ismert Pulp Fiction és az
Austin Power ötvözete kel életre egy "péntek esi láz" erejéig. A
szervezők parókát és napszemüveget biztosítanak, de a társaság
annyira vevő volt az ötletre, hogy még segítséget is kért, honnan
szerezze be a további kellékeket. "Öröm az ilyen megrendelővel
dolgozni" - utalt rá Szabó Tibor László, hogy nem ez a típusú
felkérés a gyakoribb.
Az úgynevezett koncepcionált rendezvényekre van igény, ám nem
mindegy, hogy egy beltéri helyiséget alakítanak a szervezők
jégfaluvá, ahol eszkimó ruhába öltözött pincérek szolgálják fel a
deresedő pohárban lévő nedűt vagy pusztán kellemes zene mellett
vacsoráznak a dolgozók.
Fontos az üzenet
A Sensation Kft. munkatársa, Paku Melinda szerint igenis kelendő az
egyediség, mivel egyre inkább törekednek rá a vállalatok, hogy az
esemény szimbolizálja őket, s üzenetet hordozzon. Egy regionálisan
terjeszkedő vállalatnál olyan partit szerveztek, ahol a különböző
kultúrákat mutatták be a dolgozóknak zenével, tánccal, így próbálva
erősíteni az "együtt leszünk nagy csapat" érzését.
Egy másik esetben az oktatás töltött be fontos szerepet a cég
következő évi tervei között, ezért tanítványok léptek fel
mesterükkel az est során. Az idei extrémebb ötletek közül a szakértő
a Polarexpressz című filmre épülőt emelte ki, amihez a
Vasúttörténeti Múzeum és muzeális darabjai biztosítják a helyszínt.
Az idei filmes felhozatalból egyébként többeknél életre kelt még a
Grincs és a legújabb James Bond alkotás is.
Mennyit költünk partikra?
A megkérdezett szakértők közül néhányan a merészség hiányával, míg
mások a karácsonyi rendezvény szerepének átalakulásával magyarázták,
miért ritka az extremitás. "Naivitás azt hinni, hogy pusztán
szórakoztatásról van szó" - vélte Paku Melinda. Az üzleti
befektetés, a dolgozók megtartása, a lojalitás növelése mind olyan
fogalom, amelyeket nem szabad szem elől téveszteni a karácsonyi
parti összeállításakor.
Ki a célcsoport?
Más lesz a buli, ha a vállalat nem dolgozóit, hanem partnereit hívja
meg. Az ügyfeleknek szánt karácsonyi vacsorákat az imázsra szabják,
s gyakori a nagy pénzintézetek körében. "Az ilyen típusú
rendezvények inkább fényűzésükkel, mintsem coolságukkal hívják fel
magukra a figyelmet" - tudtuk meg Kőrössy Zoltántól, a Magyar Party
Service Szövetség elnökétől, aki szerint visszatérőben vannak a
hagyományos karácsonyi értékek is, így sok a tradicionális parti
gyerekkórussal és gyertyafénnyel. A lazább, merészebb rendezvények a
médiaügynökségek, pr- és reklámcégek illetve az alacsonyabb
átlagéletkorú cégek esetében kelendőbbek, de felvállalják őket
azokban az iparágakban is (például telekommunikáció), ahol éles a
piaci verseny.
Ünnepeljünk építkezésen!
Az elnök és az alelnök szerint is helyszínek tekintetében az utóbbi
években jó volt a felhozatal. Az extrémebbek közé sorolható egy
teljesen fűtetlen gyártócsarnok, félkész építkezés vagy barlang,
ahol jóval nehezebb a szervezők feladata, hiszen ugyanúgy
biztosítani kell a fűtést, a szőnyegeket, így a kényelmet és a
biztonságot, mint egy elegáns étteremben. "Nyugat-Európában gyakori,
nálunk csak most kezd divatba jönni az átlátszó üvegsátor, ami 20
fokra fűthető télen is" - tette hozzá Kőrössy Zoltán. A kapósabb
helyszínek közé tartozott idén egyébként a már említett
Vasúttörténeti Múzeum is.
Ugyan a vállalatok egyre többször számolnak be arról, hogy ünneplés
helyett jótékony célra fordítják a karácsonyra szánt keretet, a
megkérdezettektől kapott válaszok mindezt nem támasztották alá. A
kereslet az utóbbi években sem csappant meg a bulik iránt, s az erre
szánt összeg sem lett kevesebb. A választási szempontok között jóval
hangsúlyosabb a tartalom vagy a bizarr elemek hiánya, mint a
kifizetendő összeg.
A cikk megjelent:
http://www.mfor.hu/cikk.php?article=32124
|

|